télikert építés
Télikert árnyékolás, terasz árnyékolás

Fényviszonyok a télikertben - sötétítés, terasz árnyékolás

Cikksorozatunkban már említést tettünk a télikertek árnyékolásáról, hiszen a lakótélikertek  nyári működéséről számoltunk be a korábbi részben. Ebben a fejezetben szeretnénk egy sokkal átfogóbb képet adni a télikert megfelelő fényviszonyairól, árnyékolásáról és sötétítéséről annak érdekében, hogy a télikert mindig kellemes időtöltés helyszíne legyen.

A télikert fényviszonyainak  döntő szerepe van, hiszen hatással van az egész lakótér fényviszonyaira. Az étkező és konyha funkciónak gyakorlatilag mindig előnyös a fény, azonban a nappaliban a tv-nézést gyakorlatilag lehetetlenné teszi a fény mennyisége árnyékolás nélkül, annak ellenére  is, hogy a nappalinak a télikerttől legtávolabbi részében kerül  elhelyezésre a televízió. Ebből és egyéb okokból adóadóan a télikert árnyékolása szinte elengedhetetlen.

A lakótélikertünkben például a tetőárnyékoló textiljének a legsötétebbet  választottuk, ugyanis ezen jön át a legkevesebb fény és napenergia. Az oldalfalakon pedig zsalúziát (nem zsalugátert) alkalmaztunk, mely egy külső, fém lamellás árnyékoló, melynek lamelláit tudjuk forgatni, illetve fel és le mozgatni. Ezen működési metodika tökéletesen alkalmas arra, hogy közvetlen napfényt ne engedjünk be, azonban a fény mégis bejusson a lakótérbe. Ha moziélményre vágyunk, akkor teljesen lecsukjuk, egyrészt a kívánt sötétítés elérése érdekében, másrészt a nem kívánt tükröződés elkerülése miatt. A zsalúzia egyik legnagyobb előnye, hogy alkalmazásával nem szükséges függönyt alkalmazni, mert megfelelő szögben beállított lamellákkal a télikertből kilátunk, de kívülről nem látni be.

Szúnyoghálókat viszont nem építettünk télikertünkre, ugyanis az ajtókat ritkán hagyjuk nyitva, egyszerűen azért, mert túl sok kosz jut be a nappali térbe. Ezáltal a szellőztetést a nappaliban lévő bukó-nyíló ablakokon, amelyek szúnyoghálóval ellátottak, illetve a télikert tetőszerkezetébe beépített résszellőzőkkel végezzük.

Ami a tető dőléséből fakadó segédháromszöget illeti, már említettem korábban, hogy napvédő fóliázást kapott, azonban ez a bejövő fény mennyiségét nem csökkentette eléggé. Annak ellenére, hogy itt jelentős fény áramlik be, és jórészt emiatt nem is tudunk teljes sötétítést csinálni, de mivel ez nem is igény számunkra, így nem alakítottunk ki árnyékolást erre a felületre.

Az utolsó részben szintén egy nagyon fontos témát fogunk érinteni, hiszen a télikertek takarításáról és tisztántartásáról osztunk meg pár fontos tudnivalót, a sok üvegfelület könnyedebb tisztítása érdekében.

 


Kedves Olvasó!
Amennyiben a konkurenciához tartozol, kérünk, tartsd tiszteletben az ügyfélszerzés és a szabad verseny intézményét! Kerüld az általunk írt tartalmak bárminemű másolását, átvételét, átszerkesztését és igyekezz önállóan, szakmailag és műszakilag színvonalas weboldalt létrehozni, ezáltal hitelesnek maradni Ügyfeleid szemében.
Köszönettel, az Ötödik Évszak Kft. csapata

Tekintse meg
galériánkat!